Gondolatok az öregedésröl

Vannak napok, amikor az öregedésröl gondolkodom.
Néha viccböl mondom, hogy olyan korban vagyok,amikor a nök elégetik a születési bizonyitványukat, és inkább saccoltatják magukat.
Ami sajnos néha mellémegy.

Utolsó születésnapomon jöttem rá, hogy most én is öregszem feltarthatatlanul, és annak ellenére nem tudok semmit arról milyen az öregedni vagy öregnek lenni.
A mai világ teljesen az fiatalság jegyében él, minden erre van berendezve.
Èn eddig mindenkinek ott voltam, ápoltam, kisértem az utolsó pillanatig, vigasztaltam, neveltem gyermekemet.

Tulajdonképpen az öregségre, a halálra fel kell készülni.
A félemeket legyözni.
Nekem nem kell mindenáron fiatalnak kinézni-ami ritkán sikerül-, hanem méltósággal és szépen szeretnék megöregedni.
Egy idös vagy öreg ember ist tud még nagyon sokat adni.

Most elkezdem új fejezetemet feldolgozni-az öregedést.
Remélemn sikerül úgy, ahogy gondolom.

Jelena

5. osztályban lekerültünk az elsö emeletröl, mint felsö osztályosok.
Ekkor jelent meg iskolás életünkben Èva néni, az orosz tanárunk.
Igen, a legendás hirü *Jeva néni*.

Elöször meg kellett birkóznunk a kirill abc-vel.
Èva néni nagyon türelmes volt velünk.
Megmagyarázta, hogy az orosz ugyanolyan nyelv mint az angol, német vagy francia, még akkor is, ha nem nagyon kedveljük az orosz segitséget a szocializmus épitésében.
Sopronban nem volt orosz kaszárnya mint Györben, úgyhogy a mi érintkezésünk az oroszokkal nagymértekben a nyelvtanulás és az orosz irodalom olvasása volt.
Meg az orosz filmek megtekintése a moziban, ahova kivezényeltek minket, ahonnan mi a sötétség leple alatt megléptünk, és mentünk a Hofferhez fagylaltozni.

Egy napon Èva néni az órán új feladat elé állitott minket.
Levelet kellett irnunk egy orosz iskolába, nekünk egy iskola Szentpétervárról (akkor Leningrád) jutott.
Megirtuk a leveleket, el lettek küldve.

Sokáig nem történt semmi.
Egy napon amikor haza érkeztem, a levélládában egy levél várt rám.
Külföldi bélyeggel, és egy szép irással.
Lila tintával volt a nevem irva, ugy latin mint kirill betükkel.
Rohantam fel vele, és remegö kezekkel bontottam ki.

Dorogája Judit..........nagyon tetszett nekem nevemet a más betükkel olvasni.
Azonnal elövettem a szótárt, és elkezdtem olvasni.
Egy velem egykorú kislány irt nekem, Jelena Romanova.

Leirta milyen az iskolájuk, hol lakik, és egy képeslapot is mellékelt a Nyevskij Prospekt-röl, ahol lakott.
Délután elkezdtem válaszomat irni a szótár segitségével.
Levelezésünk igy kezdödött, és tartott éveken át.
Èszrevettem mindig, hogy fel voltak bontva a levelek, amiket Jelena küldött nekem.
Gondolom, az én leveleim is fel lettek bontva.
Nem értettem minek ez a hülyeség, milyen nagy titkokat irhat két 12 éves kislány egymásnak?
Morogtunk a sok házi feladat miatt, szidtuk a tanárokat, és természetesen kevésnek tartottuk az iskola szüneteket.
Jelenáéknak még kevesebb volt mint nekünk.

Èn néha találkoztam oroszokkal, ha anyámhoz mentem az intézetbe ebédelni.
Ugyanolyan emberek voltak, mint mi.

Volt egy érdekes-furcsa epizód, amit anyám mesélt el.
Az intézetnek (geofizika a Múzeum utcában) volt egy vendégszobája, ahova külföldi munkatársakat szállásoltak be.
Egyszer egy orosz geofizikus hölgy lakott ott 10-14 napig.

Egy napon a takaritónö hivta ki anyámat a fürdöszobába.
Rámutatott egy halom  ruhára, ami a szeméttartóra volt lerakva.
Szoknyák, blúzok, fehérnemü.
Mind a ketten csodálkoztak, ki tette ezt oda és miért.
Nem voltak a legutolsó divat szerinti darabok és nem elsö minöségüek, de minden tiszta és hibátlan volt.
Anyám és a takaritónö tanácstalanul állt, nem tudták mit csináljanak.
Beraktak mindent egy szatyorba, és irtak egy cédulát, hogy a tulaj anyám irodájában mindent elhozhat.
Pár nap múlva megsimétlödött az egész újra.

Anyám most nagyon kiváncsi lett.
Az orosz hölgy nagyon élvezte soproni tartózkodását, annak ellenére is, hogy le kellett az  útlevelét adnia.
Anya találkozott egy szép napon a növel a folyosón.
Frissen jött a fodrásztól, és minden ablakban büszkén nézte új frizuráját , mosolyogva.
Anyám összeszedte egy kicsit berozsdásodott orosz tudását, és megkérdezte, hogy jól érzi magát?
A hölgy boldogan válaszolt, hogy nagyon.
Tetszik neki minden, volt már fodrásznál,kozmetikusnál és maniküröztetett.

Egyszerre nagyon elpirult és megkérdezte anyámat, hogy nagyon zavar az, hogy ö ruhákat tesz a szeméttartóra.
Anya nagyon elcsodálkozott, nemet mondott, de megkérdezte, miért?
Erre a hölgy elmondta, neki mindent ami a kofferjében volt induláskor, fel kellett listázni.
Minden harisnyát, cipöt, fehérnemüt, egyszerüen mindent.
Ha visszamegy, a lista szerint fogják ellenörizni.
Neki Sopron egy kimerithetetlen fundus volt, bevásárlási szempontból.
Teljesen újra felruházkodott, de a régi dolgokat nem tudta, hova tegye.
Igy derült ki a titokzatos ruhagyüjtemény.
Egy teljesen érthetetlen eljárás az épülö kommunizmusban.
3 új szoknya veszélyezteti az épülést.

A hölgy boldogan ment vissza Moszkvába új ruhatárával.

De vissza Jelenához.
Irtuk szorgalmasan a leveleket.
Megkérdeztem szüleimet, hogy meghivhatom-e Jelenát a nyári szünetben.
A 60. évek elején jártunk, és a szozialista testvér országokba lehetett nagyobb hajcihök nélkül utazni.
Szüleim mondták, csináld nyugodtan,nagyon szivesen látjuk.

Azonnal megirtam a meghivást, és izgatottan vártam a választ.
Nagyon elszomorodtam, amikor Jelena válasza megérkezett.
Sajnos nem jöhet el.
Nem értettem.
A következö levelek nagyon körülményesek voltak, mert Jelena komplikáltan körbeirta miért nem jöhet.
Èdesapja az akkori leningrádi egyetem munkatársa, de *osztályellenség* és ö ezért nem kap útlevelet.
Anyám egyik kollegája segitett nekem többször a levél irásban, korrigálta a hibákat.
Ö sietett segitségemre bánatomat látva, és mondta nekem.......Jutka, gondolkodj a Jelena családi nevén.
Èn balgán ránéztem, és mondtam: igen, Romanova.

Tudod kik a Romanovok? kérdezte tölem.
Valószinüleg felejthetetlenül  mafla képet vágtam, mert elkezdett nevetni.
A Romanovok Juditkám, az az orosz cári család volt, jött a válasz.
Jelena egy hercegnö vagy valami ilyesmi?? kérdeztem ámulva.
Nem- mondta-az ilyen családoknak van nagyon sok mellekága, és elég ha Jelena édesapja valami nagyon -nagyon távoli rokon.
Ez a név öt mindjárt osztályellenségnek nyilvánitja.

Meg volt a dilemmám, hogy tudom én ezt Jelenától megkérdezni egy levélben, amit 100% biztonsággal felbontanak.
Megint segitséget kaptam anyám kollegájától, aki irodalmi célzásokkal megirta a levelemet.
Jelena megértette a körülményes körbeirásokat, és ugyanolyan körülményes módon válaszolt.
Igen a kollega gyanúja a neve miatt stimmelt, bár a rokonság 125 sarkon keresztül nagyon- nagyon távoli, majdnem már csak névbelinek mondható.
Megkérdezte hogy megkaptam a fényképet,amit küldött?
Sajnos ki lett a levélböl véve, úgyhogy Jelena nem kapott arcot.
Mint én sem neki, mert az én képem is eltünt levelemböl.
Ezek a mai napig olyan furcsa és érthetetlen dolgok, amire nem találtam és találok választ.

Levelezésünk ezért nem szakadt meg, éveken át.
1970-ben elkerültem külföldre, Németországba.
Természetesen irtam amilyen balga voltam, Jelenának is, új nevemet és cimemet.

Soha többé nem kaptam töle levelet, pedig éveken át még megpróbáltam.
Remélem nem lett kellemetlensége az én képeslapjaimból, amiket én rendületlenül a világ minden tájáról ahol jártam, küldtem neki.

Igy fejezödött be Jelenával folytatott levelezésem.
Megpróbáltam Berlinböl megtalálni, itt van egy kis cég ami ilyen dolgokkal foglakozik, sajnos eredménytelenül
Nem tudom hogy hivják most, hol él, mit csinál.
Emlékszik még rám??

Nekem még meg van egy kis könyvem Leningrádról, amit Jelena küldött egyszer a születés napomra, és leveleit is megöriztem.
Néha eltünödök rajta, milyen lenne ha mi valami csoda folytán talakoznánk??
Valószinüleg elsirnám magam, mert valakivel szemben állnék, aki egy idöt idézne fel, amit nem lehet visszahozni
Adieu Jelena, nem felejtettelek el.