Sport

Egy fényképpel kezdem.

Ezen a képem apám látható mint fiatal ember-jobbról a 4.- mert ö aktivan sportolt fiatal korában, és a sport az én életemben ist nagy szerepet játszott.
Sopronban nagy sportolás folyt több sportágban.
Hogy ezek a sportolók apám fényképén melyik egyesületben voltak, sajnos nem tudom.
A szigorú edzö a sétabotjával mindig megmosolyogtat.

Már az iskolában nagy súlyt helyezett a szozialista nevelés a sportolásra-Mens sana in corpore sano -Ép testben ép lélek volt a mottó.
Elsö találkozásom sporttal 4 éves koromban zajlott le a Löver uszodában.
Tóth nagyapám nem avatkozott soha bele az unokái nevelésébe, egyetlen egy kérése volt a lányaihoz, ami unokáit illeti.
Tanitsanak meg minket unokákat már csepp korunkban úszni.
Mind a 3 lánya (anyám és 2 testvére) megtanult úszni, majdnem korábban mit járni.

Nagyapámnak ez a kérése egy drámai élményére volt alapozott az 1. világháborúból.
Leirtam másutt már, hogy ö egy lovas ezrednél szolgált.
Egy alkalommal át kellet a csoportjának egy folyón úszni, ami lovakkal tulajdonképpen nem nagy ügy.
Csak akkor, ha a folyó egy kicsit megvadult a sok esö miatt , a lovak idegesek az ágyudörgéstöl, és a katonák egy része nem tud úszni.
Igy volt ez akkor, és nagyapám szomorú tehetetlenséggel látta, hogy fulladtak vizbe több bajtársai, mert nem kapaszkodtak meg a lóban és mert nem tudtak úszni.

Apámmal indultam az uszodába.
Gondolom korombeliek közül sokan emlékeznek még Szigi bácsira, az úszómesterre.
Szigorú volt mint úszomester, szerette a gyerekeket és pillanatok alatt megtanultunk úszni.
Valami atavizmus a génjeim között elrendezte, hogy szeressek vizben lenni, de tanuljam meg a viz tiszteletét, respektáljam ezt a hatalmas öseröt amivel és amiben minden kezdödött évek milliójával ezelött.
Ez  késöbb az elsö találkozásomnál a tengerrel jól jött.

Apám jól ismerte Szigi bácsit, ültek a medence szélén a padon és társalogtak, miután Szigi bácsi elengedett-tudsz úszni, mehetsz a mély vizbe-szavakkal.
Mentem a mély vizbe, elöször  az Löver uszodában, késöbb többször az életben.

Anyám soha nem volt ideges ha egyedül mentünk a nyári szünetben uszodába, tudta, hogy Szigi felügyelete alatt nem történik semmi balhé.
Ùgy is volt, mert Szigi pillanatok alatt elkapta és gatyába rázta a rendetlenkedöket.

Sopronban több uszoda volt a Löveren kivül.
A pamutiparnak és az egyetemnek saját uszodái voltak, volt még a Sport uszoda, a Tómalom.
Nekem a Löver uszoda volt a többi Pázmány utcai gyerekkel együtt a fö helyem, bár néha váltogattunk is.

Ùgy 13-14 éves lehettem, amikor valami föfejesek apámat megkérdezték, nem akar engem beadni valami sportiskolába.
Koromhoz képest magas voltam, és Szigi szerint jó stilusban úsztam, föleg mellúszásban.
Szigi hivta fel valami fömuftik  figyelmét rám, ezért kérdezték meg apámat.
Apám megköszönte a figyelmüket, de nem adott be sehova.
Èn akkor már elkezdtem kosarazni, és apám szerint az elég az iskola és más mellett.
Mai fejemmel tudom, hogy féltett.
Tudta mi történik a kulisszák mögött doping, stb. szempontból.
Sajnos ez igy volt,  mert a szocialista sportolóknak felsö utasitásra mindig az elsök között kellet lenni, mindegy milyen áron.

A nyári szünetben megtanultunk teniszezni Vörös Józsefnél, aki késöbb a nöi kosarasok edzöje-igy az enyém is- volt a textileseknél.
Kosárlabda edzéseink többször  akkor Rákóczi sporttelepen voltak, és Konrád Kálmán felengedett minket a teniszpályára is játszani.
Bár néha csak közönség voltunk, ha pl. Orbay Cila teniszezett.

Voltak nagyszerü tornatanárok az iskolákban.
Elemiben Mezösi Miska, gimnáziumban Patyi Matild, a Szécsenyi Gimnáziumban Krasznai Ferenc.
Mezösi tanár úr a kézilabdát favorizálta.
A soproni kórház egyik mai föorvosnöje állt a kapuban, hatalmas vetödésekkel kapta el a labdákat.
Sajnos nem emlékszik már rám, (vagy nem akar), pedig mi mindig megcsodáltuk, és megpróbáltunk neki gólt dobni. Néha sikerült.
Együtt nyomtuk a padot 8 éven át.

Gondolom "Gatyára", az akkori Berzsenyi Gimnázium tornatanárára minden én korombeli emlékszik, mea maxima culpa, nekem ö Gatyaként vésödött be az emlékezetembe.
Remélem nem veszi senki ezt zokon, mert nem tiszteletlenségböl irom, hanem egyszerüen nem emlékszem rendes polgári nevére.

Kosárlabda.

Ez egy külön fejezetet érdemel.
Az egyik legaktivabb és legsikeresebb sportág volt Sopronban.
Ma is nagy szerepet játszik, ahogy az otthoni sajtóban olvasom.

Apám a Textiles Sportolók kosárlabda szakosztályát vezette.
Igen,akkoriban  minden sportág szakosztályokba volt beosztva.
Többen kezdték apámnál és Zombori Pistánál  (Zsoli bácsi) a karrierjüket.
Pista az edzö volt annak idején. és maradt sok évig.
Rozmár bajuszát ma ist látom magam elött, és emlékszem jó humorára.
Gyerekfejemmel egyszerüen szerettem, mert ö ist szerette a gyerekeket és fiatalokat.

Arra is emlékszem, mikor megnyertek a fiúk valami bajnokságot.
A pamutipar legendásan ronda-öskori buszával, a *Kék Villámmal* voltak úton, már nem tudom hol.
Èn anyámmal már az igazak álmát aludtam vasárnap éjjel, mikor furcsa zajokra és éneklésre ébredtünk fel.
Gyorsan felvettük köpenyünket, és álmosan botorkáltunk ki az elöszobába.
Az a látvány ami ott volt-még ma is elkezdek nevetni, és nagyon nehéz leirni, mert annyira komikus volt az egész.

Apám a konyhában állt, anyám nagy, 15 literes lekvárfözö fazekában sütött 20 tojásból rántottát, Zombori Pista a lépcsön ült Szép Tónival és daloltak, elöttük egy nagy demizson bor.
Sajnos már arra sem emlékszem, ki volt ott a fiuk közül, de szép kórus szólt a lépcsöházban.
Több szomszéd felébredt a dalolásra, és a végén egy igazi lépcsöházi party lett az egészböl.
Csak a rántotta volt kevés, anyám kent gyorsan nagyobb mennyiségü zsiros kenyeret.

Apám mint mindent, a kosárlabda csapat vezetését, ügyeinek rendezését nagyon komolyan vette.
Mindig figyelte a fiatalokat, új tehetségeket keresett, és talált.
Egyik felfedezése?? nem, felfedezni nem kellet, hiszen szomszédok voltunk a Pázmány utcában- a ma már legendás hirü Orbay Laci, aki nekem a mai napig Cila maradt.
Apám vitte Cilát a textilesekhez, ahol kb. 15 éves fejjel kezdte pályafutását.
Záray Karcsi, Varga Sanyi,Bakonyi Gabi, Takáts Péter és többen-mind apámnál es Zsoli bácsinál kezdték.......késöbb átváltottak a SMAFC -hoz.
A SMAFC meccsek látogatása majdnem kötelezö volt , még akkor ist, ha más egyesületek tagjai voltunk.

Èrdekes volt a 60.évek második felében a nagy internacionális kosárlabda találkozó, az egész a Rákóczin zajlott le.
Svéd, olasz, lengyel, osztrák stb. csapatok játszottak .
Mi lányok természetesen a legszebb ruháinkat öltöttük fel, és kiváncsian figyeltük az egészet.
Néztük a svéd és olasz játékosokat, mintha egy másik bolygórol jöttek volna.
Osztrákokat láttunk eleget a hétvégén az ABC-ben.

Èn szerettem kosarazni,de hamar beláttam, hogy magas termetem ellenére vannak nálam sokkal tehetségesebbek.Az úszáshoz a mai napig hü maradtam.
Fiam ist sportol, teenager korában megtanult kitünöen lovagolni és vivni, az iskolai sport mellett.
Itt én voltam a háttérben, mert véleményem szerint mindent alaptól kell rendesen megtanulni, különben nem ér semmit.
Lovagolni például szép és jó, de tessék a lovat és az istállót is rendben tartani.

Olyan sokan jutnak eszembe, aki gyerek és fiatal koromban aktivan kosaraztak, és apámon keresztül az életünkhöz tartoztak egy bizonyos fokig.........Erdész Nándi, Papp Zoltán (keresztapám, anyám testvérének férje), Weisz Csöpi, Zombori Pista, Gócz Pepi,Nyul Sándor, Bakonyi Gabi,,, hogy egy párat emlitsek.
Többen közülük késöbb mint játékvezetök müködtek.

Ezt a fényképet édesapám iróasztalában találtam sok másik fotóval együtt.
Talán igy emlékszik egyik-másik sportoló apámra is.
Sokat tett a soproni sportéletért a maga módján, kár hogy elfelejtették.

Ezen az úton szeretném Záray Karcsinak meg köszönni, hogy segitett nekem megtalálni a fényképen, ki kicsoda, mert egyik másik név nekem hiányzott.
Köszönet képpen mindjárt elcseréltem öt G.Nagy Bélával, ne haragudj Karcsi.

Tessék a fényképekre kattintani megnagyitás céljából.
Ha valaki neheztel azért, hogy leirtam nevét- tessék egy rövid kommentárt irni.
Azonnal el fogom távolitani.