Sok mindeki arca merül fel a múlt tengeréböl.
Ismerösök, barátnök és barátok, sporttársak, városi unikomok és természetesen családtagok, akik már elmentek.
Ha otthon vagyok, és megyek a belváros ódon utcáin jönnek szembe velem.
Irnom kell róluk is, soron kivül, ahogy eszembe jutnak.
Anyámról és nagyapámról is kell irnom külön fejezetben.
Nem fog könnyek nélkül menni.
Az én generációm fiatalságát a szozializmusban élte.
Èrdekes igy évek múlva látni és realizálni, hogy milyen sok-lehetne tulajdonképpen burzsoának nevezni- nézet és hagyomány just ebben a korban ist uralkodott.
Sok csipkefüggöny mögül lettünk ellenörizve, ki kivel hol megy, mit csinál vagy mit nem.
Nagyon hamar megkaptunk egy megrendithetelen jellemzést vagy egy erkölcsi bizonyitványt.
Hogy ezek mennyiben voltak igazak, tulajdonképpen senkit nem nagyon érdkelet.
A stigma rajtunk volt, és sokszor rajtunk is maradt.
A régi szabályok, nézetek átélték a történelmi viharokat, beleragadtak a fejekbe és néha furcsa hajlatokat hoztak.
Sok suttogás és traccs ment a hátunk mögött.
Öregkisasszonyok, akikböl szép számmal akadt, nagyon gyorsan kéznél voltak mindenféle erkölcsi pecséttel.
Felháborodástól rezgö kalaptollakkal adták tovab a megsemmisitö véleményeket, szájról szájra, mindig egy kicsi újat hozzátoldva és kicicomázva.
Mi lányok féltünk ezektöl a kiszáradt vénségektöl, mert ha ezek egyszer valakit szájukra vettek, nem volt mentség.
A nagy szozialista szabadság és egyenlöség, legtöbb szempontból csak a papiron létezett.
Egy a sok csipkefüggönyös utca közül
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen