Télikert Liszt-múzeum

Dienstag, 19. Juli 2011

1956

Anyámmal es apámmal indultunk 1956 szeptember 1. a Deák téri iskolába.
Akkor a teret Sztálin térnek hivták hivatalosan, de mindenki csak a Deák térröl beszélt.
Nagyon izgalmas volt minden, vadonatúj iskola táskám, tolltartóm gyönyörü ceruzákkal.
Mentünk az elsö emeletre, a balszárny legvégén volt az osztályunk.
Lágler Szepi bácsi, osztályfönökünk már várt ránk.

Az iskola szaga a mai napig az orromban van.
Padlóápoló, valami tiszitószer es könyvszag.
Késöbb néha egy kis WC szag is belevegyült.

Az osztályban 30 megszeppent elsö osztályos ült, és hallgatta mit mond Szepi bácsi.
Mi az iskola könyveket akkor az iskolában kaptuk ingyen, év végén kellet leadni.
Ha valaki meg akarta tartani-majdnem mindenki- akkor egy pár forintba kerültek.
Szigorú elöirások voltak, a könyveket és füzeteket be kellett kötni egy nagyon ronda kék papirba és vignettával ellátni.
Iskolaköpeny-sötétkék, fehér leszerelhetö gallérral- is a kötelezö stafirunghoz tartozott.
Mai szempontból nem tartom az egyenruhát butaságnak.
Ellenörzö könyvecskénk is volt, amibe a tanitók beirhatták ránk vonatkozó panaszaikat.

Annak ellenére hogy az iskola nagyon izgalmas volt,mi gyerekek szeptember vége felé észrevettük, hogy valami van a levegöben.
Szomszédunk Prof. Nemky Ernö hosszú beszélgetéseket folytatott édesapámmal .
Èva nagynéném, anyám fiatalabbik húga félt.
Utcánkban az 1.számu házban egy nö lakott egy bölöm nagy farkaskutyával.
Mi gyerekek tiszta szivböl utáltuk a nöt és a kutyáját, többször hagyta póráz nélkül ránk futni, ha az utcán jatszottunk.
Hogy miért irok erröl a nöröl??mert egy napon 56 novemberében eltünt.
Kutyástól.
56 után tudtuk meg, hogy az ÀVÒ munkatársa volt.

Szorgalmasan jártunk iskolába, az elsö héten mindjárt bajom lett, mert megcibáltam egy osztálytársam copfját.
Anyja bejött az iskolába és cirkuszt akart rendezni, de Szepi bácsi elsimitotta.
Többször vettük észre, hogy az órák alatt Szepi bácsi valahol nagyon messze jár, és észre sem vesz minket.
Anyámék esténként rádiót halgattak, nagyon halkan.
Oktober közepe körül haza küldtek minket, minden különösebb indoklás nelkül.
Melyik gyerek nem örül a rendkivüli szünetnek?

Apám jött egy délután haza, nagyon gondterhelten.
A hirek Peströl aggasztóak voltak.
A határon elsönek a határörök mentek át Ausztriába.

Egy szép oktober végefeli napon elkezdtek a buszok Sopronon át menni.
Tanitónk Lágler Szepi az elsök között ment el és meg sem állt Svédországig.
Nagynéném, (apám testvére) ist beszállt családjával együtt egy ilyen buszba.
Nemky Ernö bácsi ist elment az egész családjával.
Lakáskulcsát nálunk hagyta.
Pàr nappal késöbb jöttek valami hatósági emberek, és követelték a kulcsokat.
Engem anyám pillanatok alatt benyomott az ágyamba, alám a kulcsokat.
A hatósági delegációnak èn nagyon beteg voltam, kanyarós, erre valahogy nem akartak bejönni.
A lakás Nemkyéknek megmaradt, ök 57-ben visszajöttek, egymás után.

Esténként lementünk az ovóhelyre aludni, ami nekünk gyerekeknek egy prima buli volt.
Anyám idösebb húga ist ott aludt, juniusban született fiával.

A Pázmány utcai házaknak, -akkor csak a 3 régi szép ház volt, és az utca zsákutca volt-van egy tulajdonsága.
A pincéknek egy biznyos helyen csak egy sor téglafala van ajtónagyságban, amit könnyen be lehet nyomni.
Be lettek természetesen nyomva.
Az 5. számu ház ovóhely ablaka hátra nyilik, az utcáról nem lehet látni, és onnan az akkor még meglevö poncichter kerteken primán el lehetett lógni a Rákoczi utcába vagy a Múzeum kertbe.
Nekünk gyerekeknek állt a bál, nem féltünk,primán  lehetett bujocskázni az összenyitott pincékben, kitünöen mulattunk.
Napközben kint a Deák téren a szökökútnál ültünk, integettünk a buszoknak, vagy fociztunk.

A fél egyetem elment.
Anyám fiatalabbik testvére jegyben járt az egyik Szy fiúval.
Dénes 2 bátyja elment, ma Kanadában élnek-mint olyan sokan az egyetemröl.
Szy Ferenc -valahogy a nagybátyám- könyve *Vadászéletem Kanadában* itt lakik a könyvespolcomon Berlinben.
Nagyokat nevettem, amikor Fury ( ez volt a beceneve) leirja, hogy aludtak Bécsben hárman egy ágyban.
Ebben a hármas éjszakában Nemky Ernö bácsi is részt vett.

De visszatérek 56-ra.
Minden reggel kimentünk a szökökúthoz, mikor egy reggel  furcsa dübörgésre figyeltünk fel.
Az Erzsébet utcából kanyarodott ez elsö T34 be a Deák térre.
Anyám elsápadt mint Hófehérke, mikor a Pázmany utcábol figyelte, hogy megáll a tank, és lassan nyilott a teteje.
Egy ororsz katona nézett ki, amikor minket gyerekeket meglátott elmosolyodott, es eltünt egy pillanatra.
Megjelent rövid idön belül újra ès csokoládét dobott le nekünk.
Anyám kiabált, jöjjünk azonnal haza, persze mi partiell süketek voltunk.
Életemben nem ettem olyan ocsmány rossz csokoládét mint az volt, de örültünk, megettük, megköszöntük és mentünk be a Pázmány utcába,
Esténként az ovóhelyden mindenki a "Szabad Európa" rádióadót halgatta, es mindenki várta, hogy a nyugat segiteni jön.

Akkor nem értettük meg, de utólag igen-a harmadik világháború árnyéka felettünk volt, ha a nyugat beavatkozott volna a haborúkitörés biztos lett volna.
Anyám 56 óta azonnal kikapcsolt rádiót, TVt, lemezjátszot, ha Beethoven  5. szimfóniaját hallotta.RadioSzabad Európa ugyanis az adásait mindig az elsö taktusokkal  *tatatataaaaaaaaaaaaaa* kezdte az ötödikböl.

Szüleim sokáig tünödtek, elmegyünk? nem megyünk???
Maradtunk.

Anyám egy napon kiment a piacra, úgy október vége felé.
Barátnöje-apám egyik kollegájának a felesége- Magdi meg én mentem vele.
Akkor a piac a Kisvárkerületen volt, ahol most autoparkolo van.
Mindent megkaptak, ami kellett.
Baktattunk a Szinház utcán hazafelé.

Egyszercsak az akkori Petöfi téri iskola kapujából valaki pisszegett.
Anyám nem félt, Magdi annál jobban.
Èn mint minden gyerek kiváncsi voltam.
A másik oldalon a szinház mellet állt egy orosz tank, és egy pár katona cigarettázott mellette.

Anyám bement az iskola kapuján, Magdi utána és persze én is.
Egy fiatal orosz katona állt ott, és sóvárogva nézte anyám cekkerét a kenyérrel és az almát, amit én ettem.
Anyám elég jol tudott ororszul,igy meg tudták egymást értetni.
Magdi remegett a félelemtöl, én kiváncsian néztem az oroszt.,
Egyszerre anyám hangosan felnevetett, mire Magdi már a kivégzö osztag elött látta magát.

A fiatal katona megkérdezte anyámtól, melyik országban vannak.
Nekik az mondták otthon, mennek Nasszerhez Egyiptomba gátat épiteni.
Csak éjjel mentek a vonatok a katonákkal, fogalmuk sem volt hova.
Anyám adott utána a fiatal katonának 3 almát és egy fél kenyeret, mert egyszerüen éhes volt.
Mi épségben hazaértünk, bár Magdi rmegett a félelmtöl még otthon nálunk ist.

Karácsony felé lassan normalizálodott az életünk, iskolába is kellett sajnos járni.
Sokan lassan visszajöttek, sajnos sokan nem.
Az élet ment tovább, Sopron érdekes módon jobban el lett látva lassanként, mint más városok.
Erröl a következöben.

Keine Kommentare:

Kommentar veröffentlichen