Tulajdonképpen tegnap be volt tervezve egy további fejezet irása.
Egy telefonhivás meghiúsitotta.
Tegnapelött késö délután jelentkezett a soproni rendörség és szomszédom.
Betörtek soproni lakásomba, és a szomszédomhoz is.
Èkszert és készpénzt kerestek.
Tegnap egész nap tele volt fejem millió gondolattal, sok miért? keringett.
Sok minden eszembe jutott.
Gyerek és fiatal koromban soha nem zártuk be nagyon a lakást, csak ha elutaztunk.
Anyám egyszer éjszaka felébredt, és csodálkozott, hogy a kutya nem fekszik ágya elött, haben a lakószoba ajtajában alszik.
Reggel meglett a válasz.
Sokszor ha anyám az elöszobát felmosta, kinyitotta a lakásajtót ha készen volt.
A kereszthuzat a lépcsöházból segitett hamarabb száritani.
Egy este elfelejtette, lefeküdt, de a lakásajtó nyitva maradt.
Ali nevü pulikutyánk--mint jó házörzö--egész éjjel a lakásajtót tartotta szemmel.
Senki nem jött be, pedig a kapu sem volt bezárva.
Mi sem féltünk, sem mint gyerekek, késöbb mint fiatalok, este az utcán menni.
Sajnos ez a bizonyos biztonság 1989 után lassan bár, de elveszett.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen